Ön most itt van: Címlap > Sziréna (Ugrás: kattintson a kategóriára)

Partnereink

Xorn2Masszazs

Nyugdíjasokat köszöntött a kapitány

A 80. életévét betöltő, korábban a Nagykanizsai Határőr-igazgatóság kötelékében szolgálatot teljesítő Orosz László nyugalmazott határőr alezredest, a Nagykanizsai Határőr Egyesület elnökét, valamint az 55. évébe lépő dr. Borsos Gábor nyugalmazott  rendőr alezredest, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi hivatalvezetőjét köszöntötte a kerek évforduló alkalmából 2010. július 15-én dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

 

Az ünnepségen részt vettek a Zala MRFK jelenlegi vezetői, illetve a jubilálók egykori parancsnokai, Lukács Sándor ny. r. dandártábornok, a Nagykanizsai Határőr-igazgatóság utolsó igazgatója, valamint dr. Hantos Ferenc ny. r. dandártábornok, korábbi Zala megyei rendőrfőkapitány is.

A gratulációkat egy jó hangulatú beszélgetés követte, melyen a több évtizedes szolgálatot maguk mögött tudó nyugdíjas kollégák tengernyi élményük és tapasztalatuk közül is sokat felelevenítettek, és az is kiderült, hogy a Rendőrség sorsát „családtagként” mind a mai napig a szívükön viselik, figyelemmel kísérik.

Csizmazia Péter
sajtóügyeletes

« Vissza