-
Nyomtatható verzió -
Sport
Nyári csillagtábor
2010. augusztus 31. kedd [10:46]A tavaszi versenyidőszak zárásával, a lábtoll-labdások nyáron heti egy alkalommal tartanak edzéseket 4 órában az Olajbányász csarnokban. Emellett a regenerálódást, kikapcsolódást szintén közösen végzik, az immár hagyományossá vált kerékpáros csillagtáborukban, aminek keretében kerékpárral keresik fel Dél-Zala frekventált kiránduló és fürdőhelyeit, ahol sportolnak, strandolnak és sportbemutatókat tartanak.
Az idei évben Galambok, Zalakaros, és Újudvar, volt a célpontja a táborozóknak. Reggel kerékpárra szálltak és elkerekeztek a célponthoz, majd este visszatértek Nagykanizsára. A Gelsei Termálvölgy és a Zalakarosi Gránit Gyógyfürdő kitűnő lehetőséget adott a vízi sportok űzésére, valamint az élményfürdőzésre. Gelsén, a műfüves pályán 2 órás keresztül folyt a labdarúgó mérkőzés, amin helyi fiatalok is részt vettek. A település különösen alkalmas az ilyen programok végrehajtására, mivel közelmúltban hihetetlen fejlesztések sorát hajtotta végre, és amik jelen pillanatban is folynak.
A tábor egyben felkészülési lehetőséget adott a résztvevőknek a tábort követő Hungarian Open nemzetközi lábtoll-labda kupára.



