-
Nyomtatható verzió -
Otthon
A nyolc boldogság
2010. július 29. csütörtök [10:45]1.Akkor is törvényt kapott az ember, és burkolt értelemben a mai evangéliumban is; 2. a törvények hegyen születtek, bár a Sínai-hegy 2600 méteres csúcsa mellett a Nyolc boldogság hegye egy pici dombocska; 3. ott Mózes kapta meg Istentől a törvényeket, aki megváltotta a zsidó népet fogságából, itt pedig Jézus hirdeti meg a törvényt, aki megváltotta az egész emberiséget a világ bűnétől. Félreértés ne essék, Jézus a Nyolc boldogsággal nem kívánja eltörölni a Tízparancsolatot, hanem máshogy világít rá a törvényekre. Számunkra érthetetlen a sok ellentét, mert hisz hogy lehet boldog például egy szegény, vagy hogy lehet boldog például aki sír? Hogy ezt megértsük mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogy mit is jelent a boldogság ma.
Mindannyian éreztünk már boldogságot. Az életben a legapróbb dolgok is boldoggá tudnak minket tenni, akár egy reggeli mosoly boldoggá teheti az egész napunkat. Erről nem is igazán kell olyan sokat beszélni, hanem inkább arról kell szót ejteni, hogy hová jutott, illetve hová juthat a boldogság, ha nem kincsként őrizzük a szívünkben.
JÉZUS: Boldogok, a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
MA: Boldogok, akik dúskálnak az anyagiakban, mert ez életük értelme.
JÉZUS: Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
MA: Boldog, aki fájdalmat okoz embertársának, mert sírnak miatta.
JÉZUS: Boldogok, a szelídek, mert ők öröklik a földet.
MA: Boldogok, a törtetők, mert lenézhtik a szelídet.
JÉZUS: Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést
nyernek.
MA: Boldogok, a hazugok, mert félrevezethetik embertársaikat.
JÉZUS: Boldogok, az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
MA: Boldogok, akik háborút, szítanak, mert megvethetik az irgalmasságot.
Azt hiszem bőven elég volt ennyit ellentétpárt elmondani, arról, hogy sokaknak mit jelent MA boldognak lenni. Jézus nem abban látja a boldogságot, hogy valaki sír, vagy lélekben szegény. Ezzel a nyolc boldogsággal bátorítani akar minket, vigasztalni akar, és arra szeretne figyelmeztetni, hogy Isten mindig velünk van, hogy soha nem hagy magunkra, és ha már másra nem is de Rá számíthatunk mindig. Nem szabad magában a boldogságokban ellentéteket, és irreálisnak, megvalósíthatatlannak tűnő dolgokat látni. Ezeket a boldogságokat csak akkor tudjuk magunkévá tenni, csak akkor tudunk így élni, ha nem „hagyjuk ki Istent a számításból”. És ezt most nem csak képletesen értem. Gondoljuk csak végig: Boldogok, a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa – így hangzik az evangéliumban, de rögtön más, és érthetőbb lesz, ha Isten nevét is belemondjuk – Boldogok, a lélekben szegények, mert Isten nekik adja a mennyek országát. Boldogok, akik sírnak, mert Isten megvigasztalja őket. Boldogok a szelídek, mert Isten nekik adja a földet. Boldogok az irgalmasok, mert Isten nekik is irgalmaz. Értjük már, hogy Jézus miért mondja el ezeket a boldogságokat? Segíteni akar, bátorítani akar, hogy ne féljünk, amikor már kilátástalan a helyzetünk, ne aggódjunk, hogy nem tudjuk, mit hoz a következő óra, mert bármi lesz, Isten velünk van. Tanuljuk meg, hogy mi az igazi boldogság, és meg kell tanulnunk Jézus értékrendje szerint élni!
Egyszer egy indián lejött a hegyek közül, és életében először megpillantotta az óceánt. Meghökkentette, és ledöbbent a felséges látványon. Szerzett egy korsót, belegázolt a vízbe, és megmerítette. Amikor megkérdezték, hogy mit akar tenni a korsóval, így válaszolt:
- Visszamagyek a hegyek közé. Népem még sohasem látta a Nagy Vizet. Elviszem nekik ezt a korsónyit, hogy ők is meglássák, mi az.
Testvéreim! Így foglalja össze a nyolc boldogság tanítása az Óceánt, a szeretet óceánját. Kívánom, hogy tudjuk megmeríteni a szívünket ebből az óceánból, a szeretet óceánjából, és menjünk a nép közé, a közé a nép közé, akik még nem látták a boldogságot, vagy boldogság alatt mást értenek, és mutassuk meg, hogy mi a boldogság, és milyen az igazi szeretet. Az a szeretet, amelyre Jézus tanított, és tanít minket.
Bognár Tamás


