Hányszor énekeljük, és hányszor imádkozzuk. De mit is jelent ez ma? Mózesnek megjelent az égő csipkebokorban, Sámuelt álmában szólította. Hittan órán megtanultuk, hogy Isten a Biblián keresztül szólhat hozzánk, meg istentiszteleten, embereken keresztül, az imádságon keresztül, a lelkiismereten keresztül… Az alfa kurzuson sokat beszéltünk a Szentlélekről, akit Jézus küldött el, hogy betöltsön minket, és tudjuk, ha a Szentlélek segítségét kérjük, általa érthetjük meg Isten üzenetét. 
Az értelem eddig ér fel. Tudom még azt is, hogy a hit ismeret, és bizalom, (ráhagyatkozás). Ezt már mind tudom, de mégsem értem, hogyan vezet engem Isten.
Aztán jött az alfa. Keddenként átvettük a keresztyénség főbb kérdéseit, sok-sok mai élő példával, és beszélgetéssel… és közben valahol megértetem: Isten eddig is vezetett engem. Hogyan? Egyszerűen vágyat ébresztett bennem a hittanórák iránt, késztetést arra, hogy istentiszteletre járjak, hogy Bibliát olvassak, hogy közösségbe járjak, ahol megbeszélhetjük, hogyan működhet Istennel a kapcsolatunk.
Honnan vagyok én megtért keresztyén? Mitől olyan biztosak mások olyan nagyon az örök életben, és saját megváltottságukban? És én miért nem? Mi tett engem ilyen bizonytalanná? És hol van a békesség(em)? Annyira igyekszem megfelelni, a jó dolgok mellett kiállni! Hova lesz az erőm? Miért vagyok szomorú? „Csak” ennyi kérdéssel indultam a kurzusra.
A válasz?
Páltól azt kérdezte: ”Miért üldözöl engem?” Tőlem ezt kérdezi: „Miért aggódsz?” Annyiszor olvastad, annyiszor hallottad, és mégsem érted? Szeretlek pont olyannak, amilyen vagy. Pont olyannak teremtettelek, olyan erősségekkel, és gyengeségekkel, amilyennek akartalak. Okom volt rá, hogy légy, s hogy pont ilyen légy. Célom van veled, s szeretném, ha velem jönnél.
A tanfolyamon azt tanultuk, hogyan hallhatjuk meg az Ő üzenetét. Azt tanultam, hogy merjek támaszkodni azokra az érzéseimre, és gondolataimra, amit úgy érzek, Tőle van.
Nőjek fel végre, és vegyem észre jogos igényeimet, és tegyek is érte. Mert felnőtt vagyok már testi és lelki értelemben is. Virág, pont olyannak szeretlek, amilyen vagy. Légy önmagad, és figyelj rám! Ne akarj másoknak megfelelni, elég, ha nekem!
Ez nagyon felszabadító érzés. Azóta jobban odafigyelek, kinek engedelmeskedem. Mert én mindenkinek eleget akarok tenni, miközben dúlok-fúlok, vagy örömmel teszem, mert az áldozat nem áldozat, hanem öröm, és szükségszerű késztetés.
S neked, Virág? Tetszett az alfa? Mit vittél haza?
Ezt a felszabadító érzést, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok. És képzeljétek: azt mondták, nekem, hogy szeressem jobban magamat. Nem is tudtam, hogy nem szeretem magam eléggé. Háát, akkor, nosza: munka után napozom egy félórát, mert végre itt a nyár, majd fele annyi idő alatt elvégzem a házimunkát. Leírom, ami a szívemen van, aztán rakom be a mosnivalót a gépbe, s végre nem érzem magam áldozatnak, hogy bezzeg nekem soha nincs időm arra, amit igazán szeretnék.
Figyelek arra, hogy mi az, ami nem csak hasznos, hanem jó érzéssel is tölt el, ha megteszem.
Felnőttnek lenni nem más, mint dönteni tudni jó, és rossz között. Eddig inkább megcsináltam, amit úgy éreztem, várnak tőlem, mert nem akartam megbántani senkit. Magyarán nem vállaltam fel a döntést, és azt, hogy nemet is kell mondani néha.
A legjobb az egészben, hogy nem csak kellemes időtöltésnek bizonyult az alfa, hanem konkrét válaszokat is kaptam arra, hogy eddig mit értettem félre, ennek mik a következményei, és mit tegyek ezután, hogy mindenkinek jobb legyen. És hiszem, hogy a Szentlélek erejével, -mert ugye azt mindenki kapja, aki kéri – képes leszek változni, és az Ő dicsőségére élni.

Krihó Éva Virág