Remete Szt. Antal nem zavartatta magát, odament a vadászhoz és érdeklődött a szerszámairól, mire a vadász büszkén mutogatta íját. Antal megkérte, feszítse meg az íjat, ahogy csak tudja. A vadász erősen feszítette, de a szent tovább bíztatta, hogy erősebben. A vadász még jobban erőlködött, de Antal nem tágított és egyre jobban bíztatta, hogy erősebben. A húr már majdnem szétpattant, amikor a vadász hirtelen kiengedte és mentegetőzött, hogy tovább nem megy, mert szétpattan és tönkremegy az egész. No látod – szólt a remete – így van az emberrel is: Ha túlfeszíted összeroppan. Pihennie kell. Ki kell kapcsolódnia, hogy újra nekifeszülhessen a munkának.

Jézus azt kérte a visszatért apostoloktól, hogy pihenjenek. Hosszú út és fáradságos munka volt mögöttük, amit ha nem pihennek ki, nem lesz erejük tovább dolgozni, tovább hirdetni Isten igéjét.

Fontos feltennünk egy kérdést: Vajon Jézus csak az apostoloknak szánta azt a felszólítást, hogy „pihenjetek egy kicsit”, vagy nekünk is szól? A válasz igen.
 

A mai világunk egy rohanó világ, ahol csak a munka számít. Csúnya szóval nevezhetjük munkacentrikusnak a világunkat. Csak az számít, hogy ki hogyan, mennyit dolgozik. Ebben a világban már nem szokás pihenni, nem szokás időt szentelni a családunkra, nem szokás időt szentelni a barátainkra. Ha szeretnénk ezt az egészet megfordítani, akkor egy egyszerűbb megfogalmazást mondhatunk, amely talán így hangzik: Legyen időd mindenre a pihenésen kívül. A reklámok is ezt sugallják az embernek. Vedd meg álmaid autóját, ha nincs rá pénzed ne pihenj, hanem dolgozz, építsd fel álmaid házát, amire ha nincsen pénzed vegyél fel kölcsönt, de aztán pihenés nélkül dolgozz, szakadjál meg, hogy azután tudjál törleszteni. Ma fulladozunk a munkában, már nemcsak enni, hanem meghalni sincs időnk. Pénz kell, mert ha nincs, felkopik az állunk. Régen még szombaton és vasárnap pihentek az emberek. Ma már kell dolgozni a hétvégén, kell dolgozni vasárnap ahelyett, hogy az Úr napját pihenéssel szentelnénk meg.

Munka, munka és munka – ez az életünk helytelen sorrendje, amire az egészségünk is rámehet. Az ereink kitágulnak, a szívünk hevesebben ver, fárad az agyunk, hogy már szinte gondolkodni sem tudunk. Ilyenkor jönnek elő a különböző egészségi problémák, vagy a legsúlyosabb, halálos balesetek, amikor az ember vezetés közben alszik el. Lehet, hogy van elég pénzünk, de nem vagyunk boldogok, mert mindig több kell.

A helyes sorrend nem a munka, munka, hanem munka, pihenés, munka, pihenés. Ahogy a történetben hallottuk, a vadász sem tudta tovább feszíteni az íjat. Ha tovább feszíti, elpattan. Nem szabad  pattanásig feszítenünk a munkatempónkat. Meg kell állni, tudni kell, hogy hol a határ. Öregeknek, fiataloknak, tanulóknak, sőt, még a papoknak is tudni kell, hol van az a végső határ, amikor a munkát pihenéssel kell felváltani. 
Meg kell tanulnunk helyesen pihenni. Ha a kirándulásaink csak rohanások, ha azon versengünk, hogy ki tud messzebb menni nyaralni, ki tud drágább helyre menni, nem ér semmit az egész, mert nem pihenünk, hanem dolgozunk.

Meg kell tanulnunk, Jézussal pihenni. Ahogy az evangéliumban olvastuk, Jézus küldte a tanítványokat, egy magányos helyre, hogy menjenek pihenni, de Ő is ment velük. Nekünk is el kell mennünk egy magányos helyre, oda, ahol Jézus vár minket, a templomba. Vele kell pihennünk, Ő a templom csendjében szól hozzánk, felüdít minket, kikapcsolódhatunk vele és barátként elmondhatjuk neki a bajainkat, problémáinkat, félelmeinket, örömeinket, hisz mindnyájunknak vannak ilyenek. Jézus azt akarja, hogy legalább minden vasárnap kikapcsolódjunk, ezért hív minket szentmisére, ezért hív minket egy gyönyörű üdülésre.

Ha pedig kirándulunk és nem a templomba megyünk, Ő velünk jön, magunkkal visszük a szívünkben, hogy segítsen kikapcsolódni. Így nem mennek tönkre a hétköznapjaink, meg tudjuk szentelni az Úr napját, nem szenved kárt az egészségünk, megtaláljuk az egyensúlyt pihenés és munka között. Tudunk Istenre figyelni, meghalljuk az Ő szavát és rájövünk, hogy Ő mindig velünk van.

 Emlékszünk még a vadász íjára? Kívánom, hogy tudjuk megtanulni, meddig lehet feszíteni életünk és egészségünk húrját, tudjuk, hol van az a határ, ahova az van írva, hogy EDDIG ÉS NE TOVÁBB!, tudjuk, hol kell abbahagyni a munkát és tudjunk Jézussal a szívünkben pihenőt tartani.

Bognár Tamás