Egyszer volt, hol nem volt, volt egy halászfalu, amelynek lakóit a püspökük kiközösítette megátalkodott, bűnöző életmódjuk miatt. Az volt ugyanis a szokásuk, hogy éjjel máglyát raktak a tengerparton, hogy azzal csalogassák oda az irányt vesztett hajókat. Azonban a kikötő helyett sziklazátonyok várták a hiszékeny hajósokat. A falu népe aztán a tenger lecsillapodásával a rakományt a partra „mentette”. Mitagadás, ez a kalózkodás könnyű zsákmányt ígért. Küzdelem és kockázat sem volt, hiszen ilyenkor a hajó személyzete mind belefulladt a tengerbe. Mindezek ellenére a lelkiismeret égett a lakosok szívében. Kétségbeesett kérésükre végül a püspök feloldotta őket a kiközösítés átka alól, és küldött hozzájuk egy papot, hogy legalább életük végével kaphassanak feloldozást bűneik alól. A papot vitorlásokkal fogadták, melyeknek vakító, fehér vitorláik emlékeztetett a mindmegannyi bűnös, de végül megtisztult emberi lélekre, amely a hánykódó hullámokon át juthat csak Isten révébe, végső nyugalomra.
 Nem véletlen ez a kis történetet, hisz korunk, mai világunk kísértetiesen hasonlít ehhez a meséhez. Hamis emberek, hamis eszméi tűzként lobognak, nekünk csodát kínálva, és mi olykor-olykor, vagy nagyon sokszor megközelítjük, sőt le is heveredünk eme tüzek mellett, élvezve azok hamisan áradó melegségét. Tűzként lobog előttünk a televízió, tűzként lobog előttünk a sajtó szennye, tűzként lobog előttünk felebarátunk szenvedése, mások bántása, és mi ezektől a tüzektől várjuk a csodát, ezektől várjuk a boldogságot és lelkünk nyugalmát.
A szentleckében Pál apostol felhívja a korintusiak figyelmét, hogy „Sokfélék a csodajelek is…”.
Ez való igaz, hogy sokfélék a csodajelek, csak fel kell fedeznünk, hogy melyek az igazi csodák, melyek azok a csodák, amelyek Istentől erednek, melyet a Szentlélek pünkösdi tüze világít meg. Sajnos a XXI. századi emberek nagy része lelki sötétségben él, mely sötétségbe beengedi a bűnök hamar elalvó lángnyelveit, majd keresnek újabb bűnöket, hogy a hamar beállt sötétséget egy ideig újra megvilágítsák. Sajnos ez így megy hosszú, hosszú ideig, legrosszabb esetben a halálig. Pedig a Szentlélek sokszor figyelmeztet minket a megtérésre, csak mi nem vesszük észre, vagy ha észre vesszük, halogatjuk.
      Ahhoz, hogy igazi fény legyen szívünkben és a lelkünkben, ahhoz, hogy minket is a Szentlélek tüze töltsön el, hogy az világítson bennünk, hogy halmozzon el ajándékaival, gyökeres változást kell eszközölnünk életünkben. Talán épp úgy, ahogy a halászfalu lakói tették.
     Ez egy három lépcsős út, melyet ha – nagy erőfeszítések árán is – megteszünk, bennünk is a Szentlélek tüze fog égni és elhalmoz minket ajándékaival.
     Mint mindig, itt is az első lépés a legnehezebb, amikor rászánom magam arra, hogy gyökeresen változtatok életem, életvitelemen. Amikor elhatározom azt, hogy nemcsak a bűnök lángját, hanem azok parazsát is kiirtom a szívem és lelkem legmélyebb, és leglerejtettebb zugaiból is.
     Ha már túl vagyok az első lépésen, akkor jöhet a második lépés, amikor meggyónom bűneimet, amikor kitisztítom lelkemet a benne égett bűnök fekete, kormos salakjától.
     Harmadik lépésben pedig kérnem kell az Urat, hogy adjon halló szívet a Lélek sugallataira, és kérnem kell a Szentlelket, hogy halmozzon el ajándékaival, hogy megtisztult lelkemben az ő pünkösdi tüze égjen földi életem végéig, hogy így tudjak készülni a földi, emberi élet után a boldog örök életre.
 Kívánom Kedves Testvéreim, hogy pünkösd szép ünnepén a Szentlélek vezessen bennünket az igaz bűnbánatra, és  kérjük Rónay György egy versének szép szakaszával, hogy:
„Gyermek – kedvvel ámulja fényeken.
Rózsa legyen tövisek közt életem,
Piros rózsa, virágozzék ékesen,
Rózsakertek öntözője, légy velem!”

(Himnusz a Boldogságos Szűzhöz)

                                                                                                               Ámen!

Bognár Tamás