Ön most itt van: Címlap > Hazai Hírek > +mondó (Ugrás: kattintson a kategóriára)

Partnereink

Xorn2

Az Olvasó írta: kórház-gate

Természetesnek veszem, hogy csak részleteket közölnek egy-egy felvételen, és nem a teljes hanganyagot.
Az olvasók többsége így csak azt látja, hallja, hogy milyen galád vezetősége van ennek a kórháznak.
Szerintem erre megy ki a játék. Igen ez egy kegyetlen játék. Mások bemocskolása minden áron. Akik a sorok közt olvasni tudnak, azok talán másképp látják a dolgokat.
Mutassanak ebben az országban olyan vezető beosztásban lévő embert, akit még nem kértek meg arra, hogy valakinek próbáljon meg segíteni munkahelyet találni. Nem hiszem, hogy találnak egyet is.
Vagy vegyük az ápolás igazgató asszony véleményét. Nem azt mondta, hogy minden orvos rosszul végzi a dolgát, hanem azt, hogy vannak olyan orvosok, akik rosszul végzik a dolgukat, és mégis követelőznek, ugyanakkor az ápolónőknek nevetséges összeget fizetnek a munkájukért.
Felháborodva mondta, és igaza van. Ebben az országban az ápolónőknek nagyon kevés megbecsülésben van része.
Gratulálok az igazgató nőnek, így a beosztottjai is hallhatták a véleményét.
A továbbképzésről, és támogatásról csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az esetek legnagyobb részében a munkahelyek bevállalják, vagy bevállalták ezek költségét. A kórházi orvosok továbbképzését, ismereteim szerint legtöbbnyire külső támogatók segítik.
Jó lenne már kórház ügyben „tisztán látni”!
Mi a cél ezzel a lejárató kampánnyal? A kórház vezetőinek lejáratása, leváltása minden áron! Az eddig végzett munkájukról, amiről hallhattunk a városi közgyűléseken, mind semmit sem ér, mert valakiknek az útjukban vannak. Valakik szeretnék megkaparintani a kórház vezetését.
Gondoljuk csak végig mi történt eddig.
Vádak a kórház gazdálkodását illetően, amit eddig nem tudtak bizonyítani, természetesen névtelenül. A lehallgatások, amiket nagyon ügyesen összevágva tettek fel az internetre, természetesen névtelenül. Kik azok, akik a névtelenség mögé bújnak, a kórházban dolgoznak?
A felvételeket valószínűsítem, nem külső ember készítette.
Minden állampolgárnak kötelessége, ha bármilyen csalást, visszaélést észlel, és bizonyítékai vannak, a hatóságoknak feljelentést tenni a bizonyítékokat bemutatni. Akik e mögött vannak, azok tűzközelben vannak, vagy voltak. Érdemes elgondolkodni a hogyanon és a miérten. A hanganyagot kicsit megvágva tálalni tudjuk az olvasók felé úgy, hogy az közfelháborodást váltson ki.
Próbáljunk egy kicsit apellálni az emberi irigységre is. Például, egy olvasói hozzászólásban mindjárt kitűnik, hogy „az ápolási igazgató kocsit vett a kinevezése után a busás fizetéséből”. Arra nem kíváncsi senki, hogy hány évet dolgozott le, részletre vagy készpénzre vásárolta, esetleg a munkájához van szüksége. A kiragadott hír az, hogy most van neki!
Tehát a hogyan kérdésre megvan a válasz. Most jön a miért.
Személyes bosszú indítatta ezeket az embereket, vagy valami érdekhez fűződik?
Talán is-is. De mi lehet az érdek? Csak nem függ össze a kórház által megnyert pályázattal? Vagy igen?
Valakiknek az elképzeléseikbe nem illik bele a jelenlegi vezetés, tehát mennie kell?
Elgondolkodtató, ha sikerül a jelenlegi vezetést félreállítani, és a hatalmat megszerezni azoknak, akik ilyen eszközökhöz folyamodtak, (pl.: lehallgatás, közvélemény felbujtása, félrevezetése, rágalmazási hadjárat indítása) jellemtelen módon arcukat és nevüket nem felvállalva, ehhez hasonló eszközöket felhasználva tervezik irányítani a kórházat? Félelemben és rettegésben tartva a dolgozókat?


Nagykanizsa, 2010.11.23

Tóth Béla

(Tisztelt Olvasóink! A +mondó rovatban közzétett olvasói levelek minden esetben a levélíró véleményét tükrözik, és a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjog teszi lehetővé megjelenésüket oldalunkon. Nem szerkesztőségi anyagok.) 

« Vissza