Maros Sándor, nem az a magát és alkotásait könnyen megmutató fotográfus. Pedig amit ő meglátott, megörökített kamerájával, azt másoknak is látni kell. Aki először tekint alkotásaira, biztosan megfogalmazza magának a kérdést: Ki ez az ember, aki ilyen sokat tud a világról, a természetről, aki fényképezőgépe segítségével ennyi érzelmet, helyzetet, összefüggést tud elmesélni nekünk? Nos Ő egyszerűen Maros Sándor, a fotós, a Kanizsa Televízió egykori vezetője, akinek kicsit nagyobb érzéke és lelke van ahhoz, hogy meglássa és lefényképezze a valóságból azt, ami jelenthet számunkra is valamit.

Maros Sándornak rendkívül nagy türelme van, hogy kivárja ezeket a „jelentős” pillanatokat, melynek fő témái az állatok, közülük is elsősorban a madarak. Várni önmagában persze nem elég. Mert a természet zsoltárának szavait csak azok az emberek hallják meg, látják meg, akik barátként figyelik a természetet, és évszakainak gyönyörű, lenyűgöző változásait.

Maros Sándor így közelít környezetéhez. Képein látszik, hogy számára a természet nemcsak a szemmel látható, az optikával megörökíthető. A lélek belső képe is hozzá tartozik, azok a képek, amelyek túl vannak a szemen. Ezekre a lelki-képekre próbálja felhívni figyelmünket a fotók címeivel, és a melléjük válogatott idézetekkel. Így Maros Sándor már nem egyszerűen csak természetet fotóz. Fotóit a címekkel képes mindig valami sejtelmes hangulattal átitatni, amelyek számunkra így már emberi érzéseket, viszonylatokat idéznek fel. Mintha azt mondaná: „Az állatok velem rokoni lények. Bennük a létről emberi tudást érzek.” És talán emiatt tudunk mi is emberi érzéseket kapcsolni a képeihez. Így lesz Maros Sándor minden alkotása egy kicsit novellisztikus is, mert a hozzá tett címekkel a művész mindig valami történetet mond el nekünk. Ezek a mesék nagyon gyakran mutatnak párhuzamosságot az emberi lét és a természet között. Ám ezeket a történeteit legtisztábban azok értik meg, akik maguk is átélték már a természet létezésnek ezeket a felemelő, mesélő, sok-sok tudást felénk sugárzó pillanatait.
  
    Maros Sándor képei nem a természetről készült dokumentumok, mert Maros Sándor nem dukumntarista alkotó. Kamerájának két oldalán – innen és túl – két világ lakozik. Innen a fotós, onnan a természet, de mindkettő a maga megismételhetetlen egyszeri pillanatában, valójában. Abban a kettős valóságban, amelyben a fotóművész a modelljével rokonszenvező, sorsában érdeklődésével is osztozó érzékeny ember, aki magával hozta kapcsolatteremtő szándékának minden szeretetét. Így jön létre az a kétirányú lélekvándorlás, melyben az alkotó lelke az optikán át ráérez a természet nekünk szóló üzeneteire, hogy azokat magához ölelje, s a visszatérő fény a fotópapíron már a természet lelkét jelenítse meg a maga felülmúlhatatlan hazugságok nélküli szépségében.