Ön most itt van: Címlap > Kultúra (Ugrás: kattintson a kategóriára)

Partnereink

Xorn2Masszazs

Somogyi tábor kanizsai résztvevőkkel

A tábor ideje alatt a Kaposvár melletti kicsi somogyi település egy hétre a művészetek központjává válik, hisz a táborhoz kapcsolódóan ilyenkor zenei, irodalmi, színházi és egyéb művészeti előadásokra is sor kerül.

Az előző évek táborokhoz hasonlóan az idén is találkozhattunk kanizsai alkotókkal az egy hetes programra keretében. Ismét meghívást kapott Szabó Gabriella a JPTE festőszakos hallgatója, aki a kötelező egyetemi gyakorlat miatt csak pár napot tudott együtt tölteni a neves hazai és külföldi művészekkel. De helyette is sokat dolgozott, szép grafikákat készített Lengyák István tanár úr, aki a táborba látogató gyerekeknek is sok örömet szerzett kézműves foglalkozásaival.

A művészeti programok között nagy élménnyel gazdagodtak azok a látogatók is, akik részt vettek Maros Sándor kanizsai természetfotós versekkel gazdagított esti vetített kiállításán.

Az idén meghívást kapott Zselickislakra a  neves vajdasági karikatúrista, Léphaft Pál is, aki tábor idején tartott kiállításával a kanizsaihoz hasonló nagy sikert aratott, s nemcsak a részvevő művészeket, de a betérő látogatókat is számtalan karikatúrában örökítette meg.

 

 

 

 

 

« Vissza