Ön most itt van: Címlap > Iskolák (Ugrás: kattintson a kategóriára)

Partnereink

Xorn2Masszazs

Csibecsőr- Alig-Vár tábor

Napközben előadásokon vettek részt, melyek témakörei a környezetvédelem, az energiatakarékosság és a környezettudatos életvitel voltak. A kísérő programok a helyi Pálos malomban kezdődtek, ahol egy bio mintagazdaságot tekintettek meg. A régi vízimalom épülete és a kúria körül mangalicák, és a legkülönfélébb szárnyasok élnek. A házigazda Kőhalmi Béla segítői a Lengyák fivérek voltak a kalauzolásban és vendéglátásban. Másnap egy gyalogtúra keretében felkeresték a zalakarosi szőlőhegyet. Délutánonként a Zalakarosi Gránit és Gyógyfürdőben strandoltak és sportoltak. A zalaegerszegi Lukács Sándor előadóművész vidám dalokat adott elő repertoárjából, majd megénekeltette a társaságot. Egy kiránduláson vettek részt Keszthelyen, ahol a múzeumlátogatások mellett sétahajóztak a Csobánc motorossal, majd végigjárták a város nevezetességeit a Dottó kisvonattal. A Kis-Hétrét együttes a Tudod-e? című műsorával szórakoztatta a csapatot és helyi érdeklődőket. Lengyák István két alkalommal tartott kézműves foglalkozást a gyermekeknek. Először egy olló és papírlap segítségével a világ legkülönfélébb állatait készítették el, míg második alkalommal bűvész trükköket tanultak Pista bácsitól.

Az Aranyfény Civil Egyesület és egy keszthelyi vállalkozói kör által menedzselt adománygyűjtés adott lehetőséget a gyermekek ajándékozására.

A résztvevők élményekkel és a környezettudatos életvitelről szerzett tudással feltöltődve távoztak Zalamerenyéről.


 

« Vissza