-
Nyomtatható verzió -
Iskolák
„A természet nemcsak a szemmel látható”
2010. augusztus 18. szerda [14:56]Ha csak tőmondatokban írunk ezekről, akkor is hosszú a lista. Már az első napon megmászták a borsfai és kistolmácsi szőlőhegyet, s ellátogattak a hazánk leg bővízűbb forrása által táplált tóhoz. A nap befejezéseként nyitó-tábortűz fénye mellett tudták meg, mi vár rájuk a 12 nap alatt.
A második napon Bánokszentgyörgy , Oltárc, Valkonya volt az útvonal. Itt felkeresték a gyönyörű szurdokvölgyet. Ezt követte a Bázakerettyei kirándulás, ahol az olajipar történetének megismerése mellett a strandolás élvezetinek is hódoltak, s a nap végén az esőben való kerékpározást is kipróbálták.
A harmadik napon elutaztak Zalaszántóra. Megnézték a gótikus templomot, a Mézeskalács Múzeumot, a buddhista sztupát. Aztán az aranyhalakat etettek Tapolcán a Malomtónál. Csobánc várhegyének megmászása közben ittak a várkút négy fokos vízéből, s a hegytetőről körbetekintve ismerkedtek a Balaton, a Káli-medence és a Tapolcai-medence látnivalóival. Gyenesdiáson még hattyúkat is etettek.
A következő esős napot kihasználva nagy gombaismereti túrát szerveztek. Csodálatos élmény volt a gyerekeknek találkozni a különböző gombákkal, s közben két nagy kosár vargányát összegyűjteni. Az életviteli előadásokkal és játékokkal töltött nap végén Galambos Ferenc mikromágia világbajnok kápráztatta el őket varázslataival. A nap zárásaként egy társuk és az egyik apuka születésnapját ünnepelték hatalmas torával.
Ezután a Tótszerdahelyen a rétesfesztivál következett az ízek halmazával és a nagy focimeccsel. Ezt a napot Maros Sándor gyönyörű természetfotóinak vetítésével koronázták meg. A kilencedik napon a víz fontosságával és élményeivel ismerkedtek, többek közt felkeresve a gébárti élményfürdőt. A nagy túrák sorát a csömödéri kirándulás követte. A gyerekek a szép zalai dombok völgyeiben kerékpároztak el az erdei kisvasút végállomására, hogy onnan vonaton tegyék meg az utat Kistolmácsig.
Hogy ezek a kirándulások, előadások, élmények a környezettudatos életvitel mennyi ismeretével gazdagították a tábor lakóit, azt csak az tudja, aki már megélhetett ilyen napokat.
Mindez nem lett volna lehetséges a szervezők segítsége, a TISZK Csibecsőr projektjének támogatása, és a tábort vezető felnőttek önzetlen munkája nélkül. Megérdemlik, hogy nevük itt szerepeljen írásunk végén: Bálint Zsuzsa kórházi nővér, Lengyák Balázs informatikus, Gerlinger Sándor pedagógus, Lengyák Ildikó egyetemi hallgató, Árváné Szabó Judit pedagógus, Rozika néni a szakács, és Lengyák István táborvezető.



