-
Nyomtatható verzió -
Iskolák
Testvérvárosi Hét
2010. július 19. hétfő [14:52]Az elmúlt évek során többször felvetődött az ötlet, hasznos lenne a fiatalok számára testvérvárosi tábort szervezni.
2009-ben megtörtént a Balatonmáriai Ifjúsági Tábor faházainak felújítása, tágasabb terek kialakítása, így lehetőség volt arra, hogy a Művelődési és Sportosztály felmérje a testvérvárosi igényeket. 2009-ben csak Kovásznáról érkezett vissza írásos jelentkezés.
A „testvérvárosi hét” megvalósításához a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Alapítványa és a Városi Diákönkormányzat pályázatot nyújtott be a Testvérvárosi Alaphoz, melynek keretében a kovásznai tanulók eltölthettek egy élményekben gazdag, kellemes hetet Balatonmárián a nagykanizsai középiskolásokkal. A kezdeményezéssel hagyományt kívántak teremteni, jelezve fontosságát annak, hogy testvérvárosaink fiataljai megismerjék nagykanizsai társaik kultúráját, ifjúsági életét, tapasztalatot cseréljenek, s majd felnőttként is visszatérve erősítsék a két város oktatási, kulturális, gazdasági kapcsolatát.
Az idén nyáron Kovásznáról és Bihácsról is érkezett egy-egy csoport - július 12-18-ig - a „testvérvárosi hétre”


