Ön most itt van: Címlap > Iskolák (Ugrás: kattintson a kategóriára)

Partnereink

Xorn2Masszazs

Vendégeink voltak

Pénteken a kis csapatot hivatalosan köszöntötte Cseresnyés Péter alpolgármester és Szmodics Józsefné a Művelődési és Sportosztály vezetője.
A program a „Testvérvárosi Keret” előirányzat terhére, a Testvérvárosi Pályázathoz 2010-ben „Játszva robotolunk” címmel benyújtott pályázata alapján 250.000.-Ft támogatásban részesült, a fennmaradó összeget a TISZK önerőből, valamint támogatók – helyi cégek, vállalkozók - adományiból teremtette elő.
A meghívás célja, a testvérvárosi kapcsolatok erősítésén túl, hogy a diákok megismerkedjenek a város szakképzési lehetőségeivel, valamint a térség látnivalóival.
Az Erdélyből érkező gyerekek nagykanizsai általános iskolásokkal – Hevesi, Kőrösi, Miklósfa, Palin, Péterfy, Rozgonyi, Zrínyi - közös programokon vettek részt. Az itt töltött egy hét alatt, hétköznap délelőttönként a pályaorientációban használatos robottechnikával ismerkedtek a gyerekek, a délutánokon és a hétvégén szabadidős programokon és kirándulásokon vettek részt. Többek között Nagykanizsa nevezetességeivel ismerkedtek, majd kisétáltak a Csónakázó-tóhoz. Szombaton sümegi vártúra és balatoni fürdés, vasárnap a Kis-Balaton szerepelt a programban.
A vendégek a TISZK Kollégiumában voltak elszállásolva.
A fiatalok, hazafelé menet Budapesten megnézték az Országházat.

Szabó Ilona

 

 

     

                      
              

 

« Vissza