-
Nyomtatható verzió -
Iskolák
Csibecsőr klímavédelmi performance
2010. július 06. kedd [15:56]Este sokan megcsodálhatták a „különleges jeges művet”, akik eljöttek az Igricfesztiválra, amely a belső udvaron zajlott.
Akciónk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a klímavédelem fontosságára. A klímánknak okozott károkat nap, mint nap tapasztaljuk: áradások, zivatarok, felboruló évszakok. A világ körülöttünk ugyanúgy lassan elcsöpög, elolvad akár csak az a hajdan csodás bérház is, amelynek végletesen leromlott mára az állaga. Homlokzata úgy kopik, mint ahogy jégcsapjaink csöpögnek.
Szombaton napközben a Plakátházban foglalkozást tartottunk, ahol minden érdeklődő készíthetett hulladék anyagokból (üres flakonok, kupakok, zsákok, dobozok) értelmes apróságokat. Készült pénztárca, hűtőmágnes, fülbevaló, karkötő, kitűzők és még sok egyéb. Délután minden érdeklődő megkóstolhatta a csibemignont és együtt hallgattuk az Igricfesztivál fellépőit. Csibecsőr személyesen is vendégül látta a Csík zenekart.
A programot a Csibecsőr, Akciókkal a tudatos fogyasztókért kampány (Kanizsa TISZK) keretében valósítottuk meg, segítségünkre volt a Cellux művészeti csoport. Az akcióban bárki részt vehetett, aki fontosnak tartja céljainkat. További felhívások és információk:
www.csibecsor.hu
Horváth Henrietta Szilvia
Projektvezető



