-
Nyomtatható verzió -
Hazai Hírek
Köszönet Napja
2011. december 19. hétfő [11:6]A Köszönet napja a Civil Kerekasztal közösségei által szervezett bensőséges összejövetel. Ennek keretében az alapító szervezet visszaemlékezik az elmúlt esztendő legjelentősebb civil megmozdulásaira. A szavazatok és a Civil Kerekasztal kuratóriumának döntése alapján az alapító a megválasztott legaktívabb civil személyeknek „Az év civil önkéntese” és „Az év civil embere”, a legtöbb, és legjelentősebb civil tevékenységet végző csoportnak pedig „Az év civil közössége” erkölcsi díjakat adja át. Ugyancsak e napon köszöni meg az alapító a nagykanizsai civil klubokat-, egyesületeket-, szervezeteket, civil megmozdulásokat legnagyobb mértékben támogató személyeknek és közösségeknek a munkáját, szponzori-, mecénási tevékenységét, és adja át számukra „A civilek mecénása”-, valamint „A civilek szponzora” erkölcsi díjakat.
Az év civil embere díjat az a személy kapja, aki az adott esztendőben a legaktívabb, legpéldásabb civil közösségi munkát végezte.
Aki ebben az esztendőben az év civil embere díjat kapja már rég kiérdemelte ezt az erkölcsi díjat úgy is mint a város történelmi hagyományainak megőrzéséért dolgozó polgár, és úgy is, mint Nagykanizsa civil közösségit ezekben az ügyekben segítő szakember. Neki köszönhető, hogy a Látóhegyi kápolna belső szakrális tárgyai megújultak, hogy az egykori piarista kegyhely újra tarthat istentiszteleteket. Munkája eredménye, hogy a könyvtár több gyönyörűen felújított tárgyat (tükröt, bútort) őrizhet a régi Sugár Úti Polgári Egylet egykori székházából és könyvtárából. Áldozatos tevékenységének eredménye, hogy az idegen és a városlakó Nagykanizsai utcáit, tereit járva, ma már szinte minden régi épület falán talál egy emléktáblát, amelyből megtudhatja mi volt egykor az az épület, milyen célokat szolgált, kik jártak benne. Azt sem lehet eléggé megköszönni neki, hogy civil közösségeink bármilyen városi emléket, parkot, tárgyat megújító munkába fognak, Ő mindig ott áll történelmi, és nagyon sokszor szorgalomból megszerzett restaurálási tudásával, két kezének erejével, hogy a munkát segítse.
Aki mindezek alapján 2011-ben az év civil embere kapja: Tarnóczky Attila Nagykanizsa polgári történelmének egyszemélyes lelkiismerete és emlékeztetője.
Az év civil önkéntese díjat az a személy, vagy közösség kapja, aki az adott esztendőben a legaktívabb, legpéldásabb, legáldozatosabb civil önkéntes munkát végezte.
Nagykanizsán van egy civil közösség, mely elsősorban szeretetével, gondoskodásával segíti a Kanizsai Dorottya kórház gyógyító munkáját. Ha vannak a városban igazi önkéntesek, akik törődnek beteg embertársaikkal, ők azok. Kis csapatuk 2008-ban alakult. 13 fővel kezdte meg működését. Jelenleg 21 aktív önkéntes dolgozik csoportjukban, 19 nagykanizsai, egy zalakarosi és egy balatonmagyaródi civil polgár, akik az Ápolási, Gerontológiai, Neurológiai, Pszichiátriai és Rehabilitációs osztályon teljesítenek szolgálatot. 2010-ben például 1610 órában. Az Ő munkájuk egy speciális területet ölel át. Elősegíti a betegek gyógyulását és lelki egészségük megőrzését. Támogatja az egészségügyi dolgozók munkáját, növeli a kórházi ellátás színvonalát. Odafigyelésükkel, törődésükkel elviselhetőbbé teszik a betegek kórházban eltöltött idejét. Alkalmanként 2-3 órát töltenek el a segítségre szorulók mellett. Lelkesen, nagy szívvel, megbízhatóan végzik önként vállalt feladataikat, melyekbe beletartozik a:
- beszélgetés, lelki segítségnyújtás a betegeknek, hozzátartozóknak
- segítés az étkezésben, folyadékpótlásban
- ebéd és vacsoraosztásban
- a betegek mozgatásában, sétáltatásban
- az ágyazás feladataiban
- a személyi higiénia megőrzésében
- felolvasnak újságokat, könyveket
- teljesítik a betegek apróbb kívánságait (büfé stb.)
- viszik a leletek
- vizsgálatokra kísérik a betegek és folytathatnánk a sort.
Jelmondatuk lehetne Boldog calcuttai Teréz anya idézete is: „ Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben, de e nélkül a csepp nélkül sekélyebb volna a tenger.”
Akik áldozatos tevékenységük alapján 2011-ben az év civil önkéntese díjat kapják, a Kanizsai Dorottya Kórház Önkéntes Segítő Szolgálata.
Az év civil fiatalja díjat az a 25 évét be nem töltött személy, vagy ilyen korú ifjakból álló civil közösség kapja, aki (akik) az adott esztendőben a legaktívabb, legpéldásabb civil közösségi munkát végezte.
Ha egy városban jól működik a civil mozgalom, akkor annak a fiatalok között is lesznek követői. Ez Nagykanizsán sincs másként. Ezért alapította meg a Civil Kerekasztal Egyesület civil erkölcsi díjai között „Az év civil fiatalja” díjat, hogy az ő munkájukat is el lehessen ismerni. Eddig már kétszer került sor ennek átadására.
Ez elmúlt esztendőben Nagykanizsán új lelkes fiatal közösség fogott bele egy hatalmas munkában. Tervük az volt, hogy a Déli vasút 150 éves évfordulójára felújítják a Bécsi korzón található Vasútpark muzeális értékű járműveit. A felnőttek először csak mosolyogtak naiv ötletükön, mert tudták, ilyen rossz állapotban levő járműveket ennyi idő alatt nem lehet megújítani és pénz sincs rá. Ám a fiatalok lelkesedését nem törték le, hanem segítették létrehozni számukra a Nagykanizsai Vasútbarátok és Vasútmodellezők körét, hogy szervezett formát adjanak az elképzelésüknek. Az ifjak lelkesedése így tovább tartott. Terveikbe bevonták egykori almamáterűket, a Cserháti szakközépiskola vezetőségét, akik jó pedagógiai célt is látva elképzelésükben azonnal csatlakoztak tanulóikkal az elképzeléshez. Munkájukhoz, lelkesedésükhöz további támogatók is beálltak a csatasorba: DKG-EAST Zrt., a kanizsai és zalai média, a MÁV – Gépészeti Zrt., a Nagykanizsa Csomóponti Főnökség, PFT. Szakaszmérnökség, MEDIO 2000 Kft. PPM Hungaria Kft., Vasutas Horgászegyesület, Vasútvill Kft. Dél-Nyugati Régió, Via Kanizsa Zrt., Zalaerdő Zrt., és sok-sok magánszemély.
S láss csodát, a lehetetlennek hitt tervből 6 hónap alatt valóság lett. S az óta a vasútpark Kanizsa egyik fő turisztikai látványossága.
Akik pedig mindezt a folyamatot elindították, szervezeték, levezették, és ezért ebben az esztendőben „Az év civil fiatalja díjat” kapják: Hegedűs Ákos és Zsoldos Ákos.
Az év civil közössége
Az év civil közössége díjat az a civil szervezet (egyesület, klub, közösség) kapja, aki az adott esztendőben a legaktívabb, legpéldásabb civil közösségi munkát végezte.
A díjat azért ítélte nekik a kuratórium, mert példát mutatnak a város fejlődését támogató jó ügyekért való összefogásra. Az egyesület 2009 végén alakult 12 alapító taggal, összefogva azokat az embereket, akik tenni akarnak a város turisztikai fejlődéséért.
Céljaik közé tartozik:
- a Csónakázó-tó és környéke fejlesztésének szorgalmazása és
segítése, a kedvelt kiránduló és pihenőhely területén programok szervezése és levezetése,
- a belváros rehabilitáció után, a belváros élettel való megtöltésének segítésére programok szervezése és levezetése
- a város hatékony marketing munkának előmozdítása szakembereik közreműködésével
- a város idegenforgalmának fellendítése érdekében a hatékonyabb propagandamunka kialakításának segítése, hogy a településre érkező vendégek száma növekedjen
- új kitalált programokkal a turisztikai szezon meghosszabbítása, az elő- és utószezon fellendítése, tartózkodási idő meghosszabbítása,
- meglévő turisztikai termékek fejlesztésének és új turisztikai termékek létrehozásának segítése a civil egyesületük lehetőségein keresztül.
Tevékenységünkkel szeretnénk aktív részesei lenni a város turisztikai fellendítését célzó törekvéseknek. Ennek érdekében újra kívánják indítani a
- Kanizsa Kupa – Nemzetközi Teremlabdarúgó Bajnokság (február 3-5.)
- Turisztikai Expoval kibővíteni a (június 1-3.) Kanizsai Sárkányhajó Bajnokságot
- El szeretnék indítani a Kanizsai Sörfesztivál és Fúvószenekari Találkozó (október 12-13.)
- Létre kívánják hozni a Kanizsai Sportágválasztó- A Sport Napjai és Indián Nyár Fesztivál (szeptember)
Természetesen mindezt a város gazdasági lehetőségei miatt saját pályázataik és szponzorok támogatása révén. Az említettek okán kezdeményezték egyesületünk közhasznúvá alakítását, lehetővé téve terveik megvalósításához a pályázatok szélesebb körű kihasználását. Az idei év áprilisában már második alkalommal szervezték meg a technikai sportokhoz kapcsoló autós kalandtúrát, a közlekedésbiztonsági napot. 2010-ben 26, 2011-ben már 28 csapat nevezett a rendezvényre.
Mindezek alapján a 2011. esztendő civil közössége, a Kanizsa Turizmusáért Egyesület.
A civilek mecénása díjat az a személy vagy közösség kapja, aki az adott esztendőben a civil szervezetek segítésére a legnagyobb ellenszolgáltatás nélküli támogatást adta.
Az idei év kitüntetettje a környezetéért önzetlenül munkálkodó vállalkozó. Mecénási tevékenységében nemcsak a civil szervezetek zöld programjainak segítője, de az oktatási intézmények környezeti nevelési programjainak támogatója is. Számos kanizsai zöld terület neki, támogatásainak is köszönheti megújulását. Ilyenek a Sétakert, a Mozikert és a Kálvin tér, a kiskanizsai Templomtér és a kiskanizsai iskola környéke, több óvoda udvara. A civil kerekasztal egyesülettel karöltve már a 2012-es esztendő fásítási programja segítésének tervein dolgoznak. Az önzetlen vállalkozó az óvodák, iskolák, civil közösségeink városszépítő munkáját szaktudásán kívül évente közel milliós értékű csemetékkel támogatja.
Mindezek alapján a 2011 év civil mecénása díjat Rada Tamás úr kapja.
A civilek szponzora díjat az a személy vagy közösség kapja, aki az adott esztendőben a civil szervezetek segítésére a legaktívabb szponzori tevékenységet fejtette ki.
Az idei esztendő civil szponzora nagyszerű példát mutat a ma már nagyobb bevétellel rendelkező, kiemelt beruházásokon dolgozó üzletembereknek, vállalkozóknak arra, mit is jelent rászorulókat támogatni. Ennek legszebb, országosan is követhető példája az általuk létrehozott holnapocska tábor. Amikor néhány évvel ezelőtt a kitüntetett cég vezetése megtapasztalta, hogy a mai Magyarországon nagyon sok kisgyermek nem tud a nyári szünidőben kirándulni, táborozni, mert a szülők nem tudják kifizetni a költségeket, Holnapocska Tábor néven térítésmenetes gyermektábort hoztak létre. Mint vallják, „Nem vagyunk pedagógusok, de hisszük, hogy a táborozásra a személyiség fejlődése, a közösség szellemiségének erősítése, a kikapcsolódás és a lelki feltöltődés miatt a gyermekeknek igenis szükségük van.” A szakmai segítséget Gerlinger Sándor pedagógus adta meg, aki tapasztalatai révén sok ötletet adott az élmény gazdag tábori programok kialakításához és segítette azok megvalósulását. A gyerekek nem csak passzív szemlélői, hanem aktív résztvevői a táboroknak. A foglalkozásokon közreműködő mesterek, tanárok, oktatók, szakemberek ellenszolgáltatás nélkül vállalták munkájukat, mert részt akartak venni az örömszerzésben, és abban, hogy idejükből és szeretetükből adjanak egy kicsit, mert az bőségesen elég lesz ahhoz, hogy mosolyogni lássanak sok-sok gyermeket.
A Holnapocska táborok finanszírozása mellett kitüntetettünk számtalan más jótékonysági akciónak is önzetlen támogatója. Ilyenek például:
- a nagykanizsai Kórház Újszülött Alapítványának és a gyermekosztálynak segítése,
- a nagykanizsai és zalakarosi Mentőalapítvány támogatása
- az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor szponzorálása
- a Bátor Tábor anyagi támogatása
- nagykanizsai gyermek sport keretében az UFC-nek, az Izzó Kézilabda csapatának, és a vízilabdázók ifjú tehetségeinek segítése.
- az innovációs járulékból és a szakképzési alapból támogatást nyújtott a PEN és a TISZK szponzorálása
- De hozzájárultak a Vörsörösiszap Kárenyhítési Alap támogatásához is.
Mindezek alapján a 2011-ben az „év civil szponzora” kitüntető címet a Szabadics Zrt. érdemelte ki.


