Ön most itt van: Címlap > Hazai Hírek (Ugrás: kattintson a kategóriára)

Partnereink

Xorn2Masszazs

Bukásban már milliárdosok vagyunk? Ezúttal 660 milliótól estünk el?

"Nagykanizsa a kistérség településeivel és a Zala Volánnal közös konzorciumban pályázott a térség közösségi közlekedésének fejlesztésére. Marton István polgármesterként és a kistérség elnökeként is az együttműködés és az összefogás erejében hitt, ennek eredményeként született meg ez a példaértékű pályázati munka is. A beruházás összköltsége 660 millió forint, melyből Nagykanizsán 31 buszváró újulna meg, a térségben pedig buszöblöket és buszfordulókat alakítanának ki, megoldva ezzel az évtizedes problémákat. A Regionális Fejlesztési Tanácstól Marton István közbenjárására jó pontozást kapott pályázatunk, így került fel Budapestre az anyag. Ám ekkor már megtörtént a puccs, Cseresnyés Péter kezébe vette az irányítást. A napokban kiderült, hogy milyen hatékonysággal működik, amikor Nagykanizsa ügyeiről van szó.. Hiszen a város sínen lévő pályázatát elbuktatták, és  tartalék listára került! 660 millió forintról van szó, ami már nem aprópénz! Szeretnénk tudni, és van legalább 70.000 ember ebben a kistérségben, aki szintén szeretné tudni, hogy mi lett ezzel a pénzel? Hanyagságról van szó? Az illetékesek a hatalmat át tudták venni, de a vele járó munka már nem megy?! A Hivatali infrastruktúra birtokában sem képes nyomonkövetni a pályázatainkat? Vagy többről van szó, és tudatosan mondtak le erről a jelentős összegről, mert egy fajsúlyos politikus erre utasította Cseresnyés Pétert?! Cseresnyés Péter főcímben hangoztatta magáról, hogy ő "nem lobbista". Ezt készséggel elhisszük neki, mert hiába a kormányváltás, hiába a hatalomátvétel a Városházán, Kanizsának máig nem intézett el semmit, és minden valószínűség szerint a jövőben sem fog. De az már mindennek a teteje, hogy nyerésre ítélt pályázataink buknak el a súlytalansága miatt... Ha már segíteni nem tud, legalább ártani ne ártson!" - mondta Horváth István.

Mindezt Marton István a következő gondolatokkal egészítette ki: "Sok tanulsággal szolgál ez a mostani eset, és ha már így alakult, remélem legalább mindenkinek felnyitja a szemét! A szavak és a pártlogó nem helyettesítheti a munkát, sőt! Ahogy Nagykanizsa város érdekeit is csak határozott kiállással lehet képviselni. A feladatok pedig csak szaporodnak, de én szeretem a kihívásokat! Úgy gondolom, hogy az elmúlt években is több alkalommal vittem sikerre tartaléklistára tett pályázatokat Nagykanizsa számára, és ez most sem történhet másképp. Ennek egyetlen feltétele, hogy az emberek felelősen, a szívükre és az eszükre hallgatva szavazzanak október 3-án!"

 

« Vissza