-
Nyomtatható verzió -
Gazdaság
Kamarai küldöttgyűlés
2010. május 06. csütörtök [11:41]A küldöttgyűlésen Marton István polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat és a kamara között jó a kapcsolat. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy az együttműködés jó lesz az új kormánnyal is, amely ígérete szerint a korábbinál jobban segíti a kis-és középes vállalkozásokat. A kamara tavalyi tevékenységének összefoglalása során dr. Polay József elnök hangsúlyozta, az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon tevékenységük. Tájékoztatókat, fórumokat, fogyasztóvédelmi akadémiát szerveztek, amelyek egyben tagtoborzóként is szolgáltak. Míg a kamarai szervezetek taglétszáma országszerte csökkent, a nagykanizsaié emelkedett. Az elnök szerint mára a gazdaság több területén is megkerülhetetlen tényezővé vált a nagykanizsai kamara.


