
Egy hónap telt el a mandulaműtétet követően bekövetkezett gyermekhalál óta. A hét elején kérdéseket intéztünk a kórházi vezetéshez, a vizsgálatok eredményeit tudakolván, hiszen Kanizsai Dorottya Kórház vezetése az ügy kapcsán kiadott közleményében azt ígérte, hogy a vizsgálat befejezése után tájékoztatják a nyilvánosságot. Most, egy hónap múltán, az e-mailban elküldött a kérdéseinkre azt a választ kaptuk, tart még a vizsgálat, s ha le is zárul, csak az arra jogosultakat tájékoztatják az eredményekről. ( Lehet, hogy portálunk nem tartozik majd a tájékoztatásra jogosultak körébe, hiszen az emlékezetes eset óta címünkre nem érkeznek meghívások a kórházból, és nem invitálnak bennünket a nyilvános eseményekre sem. Ezért nem tudósítottunk a legutóbbi ünnepükről, a Csónakázó-tavi rendezvényről sem -a szerk.)
„A 2010 június 14-én kórházunkba e-mailen érkezett kérdéseire bizonyítékokkal alátámasztott orvosszakmai válaszok csak a még folyamatban lévő hatósági szakértői vizsgálat eredményének ismeretében adhatók, az arra jogosultaknak.”- áll a Prof. Dr. Bátorfi József, a kórház főigazgatója által küldött válaszlevélben.